Hangoskönyv

Kiejtés- és beszédtanító program külföldieknek
V.
Útmutató
Magyar Nyelvi Intézet, Budapest, 2000. 5-48. p.

Lantos Erzsébet
A MAGYAR BESZÉDHANGOK OSZTÁLYOZÁSA, KIEJTÉSI HIBÁK ÉS JAVÍTÁSUK

Az emberek egymás közötti érintkezésének legtermészetesebb közege - és egyben eszköze - a beszélt nyelv. Ezért, különösen fontos az érthetőség, a hangzás. Kodály Zoltán szavaival: Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a bor zamata, a virág illata.

Annak ellenére, hogy a beszélés folyamatában a nyelvenkénti legnagyobb eltérést a kiejtés mutatja, a kiejtés tanításáról megfogalmazott vélemények - nyelvenként - igen különbözőek, olykor szembeállnak egymással. Vannak nyelvek - melyek tanításakor magától értetődő, hogy az egyik fontos fejezet élén a kiejtés tanításának kell állnia.

A magyar nyelv idegen nyelvként való oktatásakor - talán, mert nálunk az íráskép és a hangzó beszéd általában nem tér el egymástól - az egyes hangok ejtésének bemutatását a legtöbb tanár elegendőnek tartja a tanítás kezdetén bemutatni. A munka folyamán a nyelvet tanító tanár ill. a csoporttársak füle, hozzászokik a nyelvtanuló kiejtési sajátosságaihoz, hibáihoz. A problémára akkor derül fény, amikor a tanítvány kilép védett környezetéből - a tanteremből -, s azok, akiknek füle nem szokott hozzá beszédéhez, nem értik hibátlannak vélt mondatait.

Egy nyelv elsajátításának igazi fokmérője, hogy szándékunknak megfelelően értsék - és ne félreértsék - amit mondunk.

Mások beszédét elsősorban hallásunk révén fogjuk fel. A beszédműködés során a beszédszervek folyamatos mozgásai optikai ingerekként társulnak az akusztikus ingerekhez.

Az eredményes oktató munkához, három területen kell hatnunk: