ÖSSZEFOGLALÁS

Láttuk, hogy az emlékezet természete szelektív, hatóköre viszonylagos. Miként Gadamer írja, "az emlékezet nem általában vett és bárminek számára való emlékezet. Bizonyos dolgok számára van emlékezetünk, mások számára nincs. Van, amit meg akarunk őrizni az emlékezetünkben, mást viszont száműzni akarunk belőle. (...) A megőrzés és az emlékezés viszonyához hozzátartozik a felejtés, mely nem csupán hiány és fogyatékosság, hanem, ahogy Nietzsche hangsúlyozta, a szellem egyik életfeltétele. Csak a felejtés révén válik lehetővé a szellem teljes megújulása, az a képessége, hogy mindent friss szemmel nézzen, úgy, hogy a rég ismert sokrétű egységgé olvad össze az újonnan látottal."
Valamennyien teljes életet szeretnénk élni, aminek egyik kulcsa, hogy minél több antennával érzékeljük a külvilágot, ugyanakkor - belső világunk, érzelmeink, motivációink révén - a megszerzett információt megfelelő összefüggésben és mélységekben tudjuk elraktározni, vagyis, hogy tudjunk jól emlékezni és okosan felejteni.
A két forrás kísér életünk vándor útján, s mi iszunk mindkettő vizéből. Mind az emlékezet, mind a felejtés forrásából.


SZAKIRODALOM

Baddeley, A.D (2003): Az emberi emlékezet. Osiris Kiadó, Budapest.
Bartlett, F.C. (1985): Az emlékezés. Gondolat, Budapest.
Eysenck, W.M. és Keane, M.T. (1997): Kognitív pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest.

---