Tanári nyelvhasználat és segítő szerep

PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ

TANÁRI NYELVHASZNÁLAT ÉS SEGÍTŐ SZEREP

Az iskolában uralkodó nyelvi tónus sok elemből tevődik össze, a tanári beszéd egyéni sajátosságai éppúgy megemlíthetők, mint a tanulók életkori beszédjellemzői, a családi hatásoktól is nagymértékben függő nyelvi kultúrája vagy távolabbról: az adott nyelv logikája.
Vincze Tamás (2000) tanulmánya a tanári "nyelv" belső ellentmondásait vizsgálja, megvilágítva a tanári beszédmód és a tekintély értelmezése közötti kapcsolatot. Választ keres arra a kérdésre is, miért egyeztethető össze olyan nehezen a segítői attitűd a hagyományos tanárszereppel.
Vincze tanulmánya első felében arról ír, hogy több problémát is felvet a közös nyelvi nevező kérdése, hiszen az iskolában különböző nyelvi rétegek és kompetenciák találkoznak. Vizsgálva, hogy a tanári beszédmód mennyire fontos tekintélyképző elem az iskola valóságában, leszögezi, hogy a tanárnak szükségképpen rendelkeznie kell a hivatalával kapcsolatos tekintély szimbolikus attribútumaival, hiszen a tanárok nyelvi eleganciája a tanári társadalom leglényegesebb státusszimbóluma: ismeretgazdagság és nyelvi választékosság sehol sem kapcsolódik jobban össze, mint a tanári nyelvhasználatban. Kiemeli, hogy a nyelv tartalom kifejezésére szolgál, de szolgálja a szociális viszonyok kialakítását és fenntartását is, mely kifejezi a szociális szerepeket. Az iskola kontextusában ezek a funkciók és tradíciók jelölik ki a pedagógusnak azt a szerepét, amelyhez mind a mai napig a "hivatásos beszélő" címkéje tapad. Amikor a tanárt mint hivatásos beszélőt említik, elsősorban értékes és követendő nyelvi minta hordozójának, nyelvi példaadónak tekintik. Megfogalmazza, hogy nem mindegy, hogy egy pedagógus a kultúra foglalatának tekinti a nyelvet, vagy a kapcsolatteremtés eszközét látja benne, mert szerinte ez határozza meg hogyan is definiálja saját szerepét.
Tanulmánya második felében arról szól, hogy korunkban mind a tanórán, mind pedig azon kívül olyan segítői magatartást is elvárnak a tanároktól, amelyhez a hagyományos nyelvhasználatuk, retorikájuk nem illeszkedik. Szerinte leginkább a korábbi tanári generációktól örökölt magatartásmintáknak a konzerválása akadályozza a tanárokat a segítői szerepük kiteljesítésében. Úgy véli, a pályakezdő tanár voltaképpen nem is maga dönt szerepvállalását illetően, hanem belekényszerül egy körforgásba. Az új beszédmód és az empatikusabb kommunikáció kialakításához elemezést ajánl. Elemezni az addigi retorika stílusát, hiszen a diákokkal továbbra is döntően verbálisan fognak tanáraik kommunikálni és a nyelvhasználat árulja el leginkább, hogy mennyire sikerült valóban beilleszkednie az új szerep világába.