Az emberek egymás közötti érintkezésének legtermészetesebb közege - és egyben eszköze - a beszélt nyelv. Ezért, különösen fontos az érthetőség, a hangzás.  Kodály Zoltán szavaival: Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a bor zamata, a virág illata.

Annak ellenére, hogy a beszélés folyamatában a nyelvenkénti legnagyobb eltérést a kiejtés mutatja, a kiejtés tanításáról megfogalmazott vélemények - nyelvenként - igen különbözőek, olykor szembeállnak egymással. Vannak nyelvek - melyek tanításakor magától értetődő, hogy az egyik fontos fejezet élén a kiejtés tanításának kell állnia.

A magyar nyelv idegen nyelvként való oktatásakor - talán, mert nálunk az íráskép és a hangzó beszéd általában nem tér el egymástól - az egyes hangok ejtésének bemutatását a legtöbb tanár elegendőnek tartja a tanítás kezdetén bemutatni. A munka folyamán a nyelvet tanító tanár ill. a csoporttársak füle, hozzászokik a nyelvtanuló kiejtési sajátosságaihoz, hibáihoz. A problémára akkor derül fény, amikor a tanítvány kilép védett környezetéből - a tanteremből -, s azok, akiknek füle nem szokott hozzá beszédéhez, nem értik hibátlannak vélt mondatait.

Egy nyelv elsajátításának igazi fokmérője, hogy szándékunknak megfelelően értsék - és ne félreértsék - amit mondunk.

Mások beszédét elsősorban hallásunk révén fogjuk fel. A beszédműködés során a beszédszervek folyamatos mozgásai optikai ingerekként társulnak az akusztikus ingerekhez.

Az eredményes oktató munkához, három területen kell hatnunk:

1. a nyelvi környezet - minta
   
2. a megfelelő hallás - a hallás differenciáltsága,
   
3. az artikulációs bázis ügyessége és összerendezett munkája.

1.) A MINTA SZEREPE A nyelvtanulás során a diák számára a legfőbb - extrém esetben egyedüli - támpont, követendő példa az őt oktató tanár beszéd megnyilvánulása. A tanár minta értékű beszéde teszi lehetővé a beszéd, norma szerinti elsajátítását, hiszen a nyelv tanulása jelentős mértékben utánzásra épül.


2.) A MEGFELELŐ HALLÁS Hallásnak azt a folyamatot nevezzük, melynek során hallószervünk - a fül és részei - a környezet hangjelenségeit érzékeli, továbbítja és feldolgozza.

A beszédhang akusztikai jelenség, egy rugalmas közeg - a levegő - részecskéinek rezgése. A levegő mozgása során nyomásingadozás keletkezik, ennek a nyomásváltozásnak az ismétlődése adja a levegő rezgését.

Akusztikai szempontból a beszédhangot három tényező határozza meg:

az intenzitás, a frekvencia, és az időtartam.

A hang elemi összetevői az alaphang és a felhangok. Az alaphang a legkisebb frekvenciájú, a felhangok frekvenciái az alaphang frekvenciájának egész számú többszörösei. Az ilyen komplex hanghullám zenei hang. Ha az összetevő rezgések közötti viszony nem harmonikus, a keletkező hang zörej.

A beszédhangok egy része zenei hang - ezek a magánhangzók -, más része zörej - ezek a zöngétlen mássalhangzók -, ismét más része zenei hang és zörej keveréke, ezek a zöngés mássalhangzók. A zönge a gégefőben keletkező, felhangokban gazdag hang. A zöngét úgy tekinthetjük, mint beszédünk nyersanyagát.

A beszédhangok képzésekor testünk üregei (a mellüreg, a garat-, a száj- és az orrüreg) rezonátorként működnek. A rezonanciának fontos szerepe van a beszédhangok színének kialakításában. Ha változik a rezonátor - az orrüreg és a szájüreg - alakja, más és más felhangot erősít fel. Bár a gégefőben keletkező hang ugyanaz, de a szájüreg alakjának változására, más és más hangszínt kapunk (- á, a, o, u -)

Az észlelt hang elsődleges halláselemzése automatikusan megy végbe a frekvencia, az intenzitás és az idő tekintetében. Ezen a szinten csak nagyjából határoljuk be a hallott hangot - eldöntjük, hogy zene vagy beszéd, gyors vagy lassú, magas vagy mély, halk vagy erős amit hallunk.

A beszédhangok észlelése a következő hallásszinten történik. Kísérletek bizonyítják, hogy nem minden beszédhangot észlelünk egyformán. Könnyebb azonosítani a magánhangzókat, a réshangokat, de már a felpattanó zárhangok (b, d, g és p, t, k) azonosítása nem egyértelmű. Kimutatták, hogy ezeknek a hangoknak az azonosítása a rá következő magánhangzóktól függ.

A beszédhangokat a megfelelő fonémaosztályokba a harmadik hallásszinten soroljuk be. A döntés meghozatalakor szükséges a hangkörnyezet - a követő, ill. a megelőző hang - ismerete is. Könnyebben azonosíthatóak a hangok a hangsor elején, mint a végén. Az alsóbb nyelvállású magánhangzók, mint a felső nyelvállásúak. Az időtartam csökkenése rontja az azonosítási esélyeket.

Az észlelést erősen befolyásolja a szó jelentése. Minél intelligensebb az egyén, annál inkább bekapcsolódnak a beszédészlelésbe a felsőbb nyelvi szintek.

HALLÁSFEJLESZTÉS

A hallásgyakorlatok a fonetikus hallás kimunkálását szolgálják.

Hallásgyakorlatok útján megtanítjuk a helyes és helytelen ejtés, a hangzások közötti különbség felismerését - mások beszédében, illetve saját beszédük viszonylatában. Fontos, hogy kezdetben egymástól eltérő hangokat használjunk, később fokozatosan térjünk át az egymáshoz közeli hanghatások, illetve ejtésváltozatok differenciálására.

A fonetikus hallás kimunkálása történhet utánzásos módszerrel:

amikor a tanuló az elmondott szavakat, visszhangszerűen visszamondja, anélkül hogy ismerné azok jelentését.

Differenciáló módszerrel:

amikor a megkülönböztetést már az adott fogalom jelentéséhez kötjük. Ehhez a módszerhez használhatunk diktálást, pl. amikor a tanár diktál - a diák leírja, majd visszaolvassa; vagy/majd az egyik diák diktál - a másik leírja, majd visszaolvassa. A hallásfejlesztésnek ez a módja azért is fontos, hogy a diák - a kiejtés köznyelvi normáinak határain belül - élő beszédhelyzetben is felismerje a hallottakat, értse a különböző embereket.

A fonetikus hallás kimunkálása hangminták nélkül elképzelhetetlen!  

A differenciált hallás, a szavak megértése önmagában még nem jelenti azt, hogy beszélni is tud a diák, hisz a beszédtevékenység mozgás, koordinált mozgásautomatizmus. A hallásfejlesztő gyakorlatokkal párhuzamosan kiejtést előkészítő - úgynevezett artikulációs - gyakorlatokat kell végeztetnünk.

3.) ÖSSZERENDEZETT ARTIKULÁCIÓ Minden nyelv ejtésmódjában fellelhetők olyan jegyek, melyek csak az adott nyelvet beszélők artikulációjára vonatkoznak. Az egyes nyelvek artikulációs bázisa eltér egymástól.

Artikulációs bázison értjük azoknak a hangzásbeli sajátosságoknak az összességét, amelyek egy-egy nyelvre jellemzőek.

A magyar artikuláció jellegzetes sajátossága, hogy a beszédszervek élénken mozognak, a nyelv az egész szájtérben lazán működik, az ajkak tevékenyen részt vesznek a hangok megformálásában. Minden beszédhangot, minden szótagot tisztán és teljes értékűen ejtünk. Az érthető, jól hallható beszédnek nem szabad csökkennie a mondat teljes befejezéséig.

Milyen képzési sajátosságokból épül fel az artikulációs bázis?

• a beszédszervek mozgásai,
• a magán és mássalhangzók elkülönítése,
• a zöngeműködés sajátosságai,
• a beszédhangok időtartama,
• az időtartamok viszonyai,
• a beszédhangok kapcsolódásának jellemzői,
• a beszédhangok egymásra hatása.

A BESZÉDSZERVEK MŰKÖDÉSE - A BESZÉLÉS MECHANIZMUSA

A beszédszervek: a légzés szerve (tüdő); a zöngeképzés szerve (a légcső, a gége, és a hangszalagok); az artikuláció szervei (toldalékcső: garat-, orr- és szájüreg).

A tüdő a mellkasban helyezkedik el. A mellkas üregét a bordák, a szegycsont, valamint izmok veszik körül: alul a rekeszizom, fent a nyakizmok határolják. A tüdőnek két szárnya van, ebbe vezet a légcsőnek a két ága.

ÁBRA/1. Tüdő - Rekeszlégzés

A be- és kilégzéskor a bordaközi izmok és a rekeszizom mozgásának köszönhetően un. hasi vagy más néven rekesz mély légzés jön létre. A bordaközi- ill. a rekeszizom mozgása következtében a mellkasüreg térfogata változik - nő -, s a tüdő két szárnya követi a mellkasüreg térfogatváltozásait. A hasüreg felé boltosodó rekeszizom oldalirányú tágításával megváltoztatjuk a hasüreg és a mellkas üreg térfogat arányát; a kitágulás szívóhatást gyakorol a levegőre, mely azonnal beáramlik a tüdőbe. Kilégzéskor a rekeszizom és a bordaközi izmok összehúzódnak, s kiszorítják a levegőt. Aszerint, hogy a be- és kilélegzett levegő milyen célt szolgál, némalégzést és beszédlégzést különböztetünk meg. Beszédlégzéskor a belégzés szájon keresztül történik, a belégzés rövid és gyors, a kilégzés hosszú és lassú. A kilégzés szakaszosan, a beszélt szöveg felépítéséhe igazodva történik.

A biztonságos beszéd alapja a megfelelő - szöveghez igazodó - légzés. A beszédkészség tudatos fejlesztésében az első lépés a légzés technikájának fejlesztése, - a rekesz mélylégzés -  a rekesz levegőadagoló működésének begyakorlása. A helyes légzés feltétele, hogy az izmok munkája ne legyen erőltetett és merev.

A beszéd hangjait kilégzéssel képezzük, s ehhez szolgáltatja a levegőt a tüdő, mint egy fújtató. Ritkán előfordulhat, hogy belégzéssel képzünk hangokat, - ilyenek például a fájdalom hangja (- fff, ssz -) A belélegzéssel ejtett hangok tompa, nyers színezetükkel csak érzelmek kifejezésre alkalmasak.

A légcső a gégéhez vezet, a gége pedig fölfelé, a garatba nyílik. A gégét porcok alkotják, mint például a hangszalag-beállító porcok, az un. kannaporc. Az egyes porcokat szalagok, izmok kötik össze. A két hangszalag rugalmas izomrostokból áll, hosszuk körülbelül 2 cm. Nagyságuk egyénenként is - az egyének neme, életkora szerint is - különböző. A két hangszalag közötti rés a hangrés, amit a beszédhang képzése céljából a hangszalagokat tartó kannaporc állít a megfelelő helyzetbe.

ÁBRA/2. Gége - Hangszalagok állása - Zöngeképzés.

A gége hangképző tevékenységével kapcsolatban a következő hangszalagállásokat különböztetjük meg:

lélegző állás, fúvó állás, h-állás, zárállás, zöngeállás, suttogó állás.

Lélegző állásban a hangszalagok kb. 45°-os szöget zárnak be, ez a belégzés szöge.

Fúvóállásban a hangszalagok kb. 30°-os szöget zárnak be, melyen a levegő akadálytalanul távozik Ezt az állást használjuk fel a zöngétlen mássalhangzók képzésére.

H-állásban a hangszalagok kb.10°-os szöget alkotnak, s a közöttük kitóduló levegő zöreje a "h" hang.

Zárállásban a hangszalagok a kannaporcok összetapadása következtében erőteljesen zárnak, ezért a tüdőből kiáramló levegő akadályba ütközik. A zár felpattanása zörejt okoz, ez a gégezárhang. A magyarban a gégezárhang nem fonéma, de olykor ejtjük, főleg kemény hangindításkor (ilyen hangot képezünk köhögéskor is).

Zöngeállásban a hangszalagok helyzete a zárálláséhoz hasonló. A tüdőből kiáramló levegő a hangszalagokat eltávolítja egymástól, a rugalmas hangszalagok azonban visszatérnek eredeti helyzetükbe, rezegnek. Ennek a folyamatnak a többszöri ismétlődése adja a zöngét. Zöngésen, vagyis hangszalagrezgéssel képzett hangok a magánhangzók, a zöngés mássalhangzók (pl. b, d, g, v). Ha ujjunkat az ádámcsutka élére helyezzük, érezhetjük a pajzsporc rezgését.

Suttogóálláskor a hangszalagok zárállásban vannak, de a kannaporcok háromszög alakú rést alkotnak. Ezen a résen áramlik ki a levegő. A suttogva ejtett hang mindig zöngétlen.

A toldalékcső (garat-, orr- és szájüreg) szerepe kettős: rezonátorként és hangforrásként működik. A garat a gége folytatása, a száj és orrüreg pedig a garat folytatása. A szájüregnek két része van: a tulajdonképpeni szájüreg (a fogak mögött) és a pitvar (a fogak előtt).

ÁBRA/3. A szájüreg. felső ajkak, 2. alsó ajkak, 3. felső metszőfog, 4. alsó metszőfog, 5. fogmeder, 6. fogmeder mögötti rész, 7. kemény szájpad elülső része, 8. a kemény szájpad középső része, 9. a kémény szájpad hátulsó része, 10. a lágy szájpad, 11. nyelvcsap, 12. a nyelvtest

A szájüreg az ajkak nyílásától a garatig terjed. A fogsor előtti részt nevezzük pitvarnak, a fogsor mögötti részt a tulajdonképpeni szájüregnek. A pitvar belső határa az alsó és a felső fogsor. A felső fogsor nem változtathatja helyét, az alsó fogsor viszont az állkapoccsal együtt mozgatható. A szájüreg boltozatát a szájpad alkotja. A kemény szájpad folytatása a lágy szájpad, mely mögött nincs csontfal, hanem puha, mozgékony szövet alkotja. A lágy szájpad folytatása a nyelvcsap. A lágy szájpad és a nyelvcsap szerepe a levegő irányítása; az orrüreg nyitása, ill. zárása. Felemelkedve zárja az orrüreget - szájhangot ejtünk -, lefelé ereszkedve nyitva hagyja - ilyenkor orrhangot ejtünk (vagy a köznyelvi kiejtésben hibásnak minősülő orrhangzós magánhangzót, mint a franciák). A nyelvcsap pergő mozgást is végezhet, ekkor keletkezik a magyarban hibásnak tartott hátul pergetett "r" hang.

A két ajak főbb artikulációs mozgásai a következők:

• záralkotás (- p, m - képzésekor),
• kerekítés, az ajkak előrecsücsörítésével (- a, o, ö, u - ejtésekor),
• résképez (- á, e, é, i - ejtésekor).

ÁBRA/4. A nyelv.

A nyelv felületén a következő artikulációs zónákat különböztetjük meg:

a nyelv hegye, pereme, a nyelvhát elülső-, középső-, hátsó része. A nyelvhátnak azt a részét, mely szemben van a garattal, a nyelv tövének - nyelvgyöknek - nevezzük.

A nyelv főbb artikulációs mozgásai a következők:

• záralkotás (pl. a -t, d- hang képzésekor),
• résalkotás (pl. az -s, z- ejtésekor),
• pergés, (nem a teljes nyelvtest, csak a hegyi része az -r- képzésekor),
• szabad, un. magánhangzós állás (ilyenkor a nyelv különféle helyzeteket vesz fel anélkül, hogy akadályt állítana - ez történik a magánhangzók képzésekor).

Az állkapocs mozgásai a nyelv artikuláló mozgásával szorosan kapcsolatosak. Az állkapocs és a két ajak nyitja és zárja a szájüreget, az állkapocs függőleges irányban való elmozdulása pedig megváltoztatja a szájüreg méreteit.

Az egyes beszédhangok képzésekor a beszélőszervek egy része passzív, más része aktív módon viselkedik. A kemény szájpad mindig passzív.

A BESZÉDHANGOK CSOPORTÍTÁSA

A magyar nyelv nem tartozik a kemény hangzású nyelvek közé (a finn, az olasz, az ógörög és a latin lágyabb hangzású, a német, a cseh keményebb). A lágy hangzást a magánhangzók és a mássalhangzók szerencsés arányának köszönhetjük. Beszédünkben minden száz hangból 42 magánhangzó (a felhasznált magánhangzók fele -a, e- hang; a felhasznált 58 mássalhangzó 25 %-a zöngés hang).

A magánhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagokat, majd akadály nélkül távozik a szájüregből. Tiszta zenei hang: zönge. A szájüreg nyílt hangmódosítóként - rezonátorként - működik, vagyis a szájüreg alakításától - nagyságától, nyílásától - függ, hogy a felhangok közül melyiket erősíti fel. Erről tapasztalatilag is meggyőződhetünk, ha egymás után kiejtjük az - u, o, a, á - hangokat.

A magánhangzók osztályozása;

• a nyelv vízszintes mozgása,
• a nyelv függőleges mozgása,
• az állejtés mértéke,
• az ajkak működése, valamint időtartam szerint történik.

A nyelv vízszintes mozgása szerint a magánhangzók elöl képzettek és hátul képzettek.

Elöl képzett (akusztikai benyomás alapján magas) magánhangzók: e, é, i-í,. ö-ő, ü-ű.

Hátul képzett (akusztikai benyomás alapján mély) magánhangzók: á, a, o-ó, u-ú.

Az elől képzett magánhangzók képzésekor a nyelv előretolódik, a hátul képzett magánhangzók képzésekor hátrahúzódik.

A nyelv függőleges mozgása szerint a nyelvállás négy fokát különböztetjük meg:

Legalsó nyelvállású az -á- hang.

Alsó nyelvállású magánhangzók: a, e.

Középső nyelvállású magánhangzók: é, ö-ő, o-ó.

Felső nyelvállású magánhangzók: i-í, u-ú,  ü-ű.

A nyelv függőleges mozgásával együtt mozog az állkapocs. Az állkapocs nyitásszöge szerint

Nagyon nyílt (legalsó nyelvállás, legtágabb ajakműködés - á -),

Nyílt (alsó nyelvállás, tág ajakműködés - a, e -),

Félig zárt (középső nyelvállás, szűkebb ajakmunka - é, o-ó, ö-ő -)

A hosszú változatok zártabbak, mint a rövid párjuk (a -ő, ó- zártabb, mint a -ö, o-).

Zárt (felső nyelvállás, legszűkebb ajakmunka - i-í, u-ú, ü-ű -).

A hosszú változatok zártabbak, mint a rövid párjuk. A rövid változatok ejtésekor a nyelv izmai ernyedtebbek, a nyelvhát laposabb: ez a széles ejtés. A hosszú magánhangzók ejtésekor az izmok feszesebbek, a nyelvhát domborúbb: ez a szűk ejtés.

Az ajkak működése szerint ajakkerekítéses és ajakkerekítés nélküli magánhangzók vannak. (Ez utóbbiakat ajakréseseknek, vagy terpesztéses magánhangzóknak is nevezik.)

Ajakkerekítéses magánhangzók: a, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű.

Ajakkerekítés nélküli magánhangzók: á, e, é, i-í.

Az ajakkerekítés végbemenetelekor az a döntő mozzanat, hogy az ajkak körkörös izmai összehúzódnak-e vagy sem, továbbá a fogak és az ajkak között nagyobb pitvar figyelhető meg. Mennél magasabb nyelvállású a magánhangzó, annál erőteljesebb az ajakkerekítés. Mennél alacsonyabb nyelvállású a magánhangzó, annál tágabb az ajakrés.

Az artikulációs mozgások egyszerre mennek végbe - például, ha a nyelv előre és felfelé emelkedik, az ajkak egyúttal szűk rést alkotnak: i hang keletkezik. A nyelv artikulálás közben egy pillanatra sem áll meg tipikus helyzete azonban van, ezt érzékelteti a - nyelvállás - elnevezés.

ÁBRA/5. A magánhangzók képzésének összefoglaló táblázata (a V-alakzat a nyelv mozgását jelképezi):

A mássalhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő a szájüregben akadályba ütközik. Minden mássalhangzó akadályhang (a h akadálya a gégében van).

A mássalhangzók osztályozása:

• a hangszalagok működése,
• a képzés helye,
• a képzés módja,
• a nyelvcsap - lágy szájpad működése, valamint mennyiség - időtartam szerint történik.

A hangszalagok működése szerint a mássalhangzók zöngések vagy zöngétlenek.

A zöngés mássalhangzó képzésekor rezegnek a hangszalagok, a zöngétlen mássalhangzó képzésekor pedig nem rezegnek. a hangot az akadály működésekor keletkező zörej adja.

Zöngés mássalhangzók: b, d, g, v, z, zs, gy, dz, dzs

Zöngétlen mássalhangzók: p, t, k, f, sz, s, ty, c, cs

Zöngés - zöngétlen mássalhangzó párok: b-p, d-t, g-k, v-f, z-sz, zs-s, gy-ty, dz-c, dzs-cs.

A zöngés -m, n, ny- orrhangoknak és a -l, r, j- (folyékony hangoknak) nincs fonéma értékű zöngétlen párjuk. A zöngétlen h-nak nincs fonéma értékű zöngés párja.

A zöngés és a zöngétlen mássalhangzók képzésében nem csak a hangszalagok működése különbözik. A zöngés mássalhangzókat lazább izomműködéssel képezzük, hanghatásuk lágyabb. Ezzel szemben a zöngétlen mássalhangzókat feszesebb izomműködéssel képezzük, akusztikai hatásuk keményebb.

A képzés helye szerint ajakhangokat, foghangokat, szájpadláshangokat és gégehangot különböztetünk meg.

Ajakhangok:

A két ajak képezi az akadályt: b-p, m.

A felső fogsor és az alsó ajak képezi az akadályt (ajak-fog hangok): v-f.

Foghangok:

A nyelv hegye a felső elülső fogak belső részén: d-t, n; illetőleg kissé hátrább képezi az akadályt: l, r.

A nyelv hegye még hátrább, a felső fogsor mögötti kidudorodó résznél képezi az akadályt, ezek a hátulsó foghangok: zs-s, dzs-cs.

Szájpadláshangok:

A nyelv háta a kemény szájpadlás elülső részével érintkezik. Ezek az elülső szájpadláshangok: gy-ty, ny, j.

A nyelv háta a kemény szájpadlás középső részén képezi a hangot, ezek a hátsó szájpadláshangok: g-k.

Gégehang:

Egyetlen gégehangunk van, a -h-. Ejtésekor az akadályt résalkotással a két hangszalag képezi.

A képzés módja szerint lehetnek: zárhangok, réshangok, zár-rés hangok és pergőhang.

Zárhangok

A beszélőszervek összetapadnak - zárt alkotnak - megakasztják a kitóduló levegőáramot. A kitóduló levegő ezt a zárat felpattintja, ezáltal zörej keletkezik. A hang észlelésekor a hallgató ezt a zörejt érzékeli. Ezeket a hangokat felpattanó zárhangoknak nevezzük: b-p, d-t, ty-gy, g-k.

A zárhangok másik csoportjánál a kiáramló levegő nem pattantja fel a zárat - folyamatos képzésű zárhangok - a nyelvcsap és a lágy szájpad nem zárja el az orrüreg felé vezető utat, így a levegő azon keresztül távozik (m, n, ny). Orrhangú zárhangjaink képzési helye nagyjából megegyezik a megfelelő szájhangok képzési helyével (m-b, n-d, ny-gy).

Pergőhang esetében a tüdőből kiáramló levegő útját megszakítja a szájüregben képzett tökéletlen zár gyors felpattanása. A folyamat többször megismétlődik, és a többszöri ismétlődés, pergést eredményez. Egyetlen ilyen hangunk van: r. Ejtésekor a nyelv hegye a felső fogsor fogínyi területhez illeszkedik, vagyis a nyelv két szélét, peremét a felsőfogsor szem- és zápfogaihoz zárjuk. Az akadályt a levegőáram szétnyitja, és a beszélőszervek rugalmasságuknál fogva ismét előbbi zárhelyzetüket veszik fel. A perdülések száma (a fonetikai helyzettől és az egyéntől függően) szóközben 2-3, a szó végén 3-4.

Réshangok

A réshangok képzésekor a beszélőszervek a szájüreg középső vonulatában szűkületet, rést alkotnak, és a szűkületen kitóduló levegő a súrlódás következtében zörejt okoz: v-f, sz-z, s-zs, j, h.

Oldalréshangunk (l) ejtésekor a nyelv hegye zárat alkot a felső metszőfogak mögött, s a levegő e zár mögött a jobb és a bal oldali résen, a nyelv és a felső zápfogak között tódul ki. Az "l" rése kétoldali, tág, annyira, hogy a kiáramló levegő súrlódását nem is halljuk.

Zár-réshangok

Azokat a vegyes képzésű hangokat nevezzük, amelyek képzése záralkotással kezdődik, és résalkotással fejeződik be, vagyis a zár fokozatosan réssé tágul: c-dz, cs-dzs.

A lágyszájad és a nyelvcsap működése szerint:

Szájhangokat és orrhangokat különböztetünk meg. A szájhangok képzésekor a nyelvcsap elzárja az orrüreget, az orrhangok képzésekor pedig szabadon hagyja az orrüreg felé vezető utat (m, n, ny).

A mássalhangzók osztályozásának egyéb szempontjai:

A szájüregbeli artikuláció középső, ha a jellemző zár vagy rés körülbelül a szájüreg középvonalán keletkezik (pl. a -t, s- hongok); oldalsó, ha ettől eltér ( az -l- hang). Ekkor a rés a nyelv széle és a felső zápfogak között formálódik. Mivel egyetlen laterális hangunk van nem vettünk fel számára külön csoportot, hanem besoroltuk a réshangok közé, ahova egyébként is tartozik. A fonetikában bevett szokás az -l, j, r- hangokat folyékony hangnak nevezni. Az elkülönítést az a tény indokolja, hogy ezek a mássalhangzók a legzeneibbek, a hangzóssági skálán ezek állnak a legközelebb a magánhangzókhoz.

ÁBRA/6. A mássalhangzók képzésének összefoglaló táblázata:

Időtartam - az egyes beszédhangok ejtésideje: 

Az időtartam az az időmennyiség, mely a rezgések fellépésétől, vagyis a hang megszólalásától a rezgések lecsengéséig, vagyis a hang elhalásáig tart.

Valamely hang abszolút időtartamán a hang képzésére fordított időt értjük. A relatív időtartam egy hang időtartamának más hangéhoz való viszonya. A magyar nyelv a hangok relatív időtartamának két fokát használja fel a jelentés megkülönböztetésre -- rövid és hosszú hangjaink vannak (var-vár, szál-száll).

Az egyes hangok abszolút időtartama a beszédtempótól függ, az pedig az egyes nyelvek hagyományaitól, az egyén vérmérsékletétől, hangulatától, korától, műveltségétől. Ha a beszélő hosszabb hangsort akar kimondani, gyorsítja a beszédtempót, s egyúttal csökkenti az egyes hangok időtartamát.

Miként a magánhangzóknak megvan a rövid és hosszú változata, éppúgy vannak rövid és hosszú ejtésű mássalhangzók. Nemcsak a rövid - hosszú magánhangzók, hanem a szimpla - dupla mássalhangzók is jelentésbeli különbséggel bírnak.

Nem igaz, hogy a rövid magánhangzók egyformán rövidek, a hosszúak pedig egyformán hosszúk: az alacsonyabb nyelvállású magánhangzók általában hosszabbak, mint a magasabb nyelvállásúak; a kerek magánhangzók hosszabbak, mint a megfelelő nem kerekítéssel képzettek. A magánhangzó időtartama függ a rá következő mássalhangzó minőségétől is: a legrövidebbek a zárhangok előtt, hosszabbak a réshangok előtt, s a leghosszabbak az orrhangok, ill. a tágabb nyílású folyamatosan képzett zöngés mássalhangzók (l, r, j) előtt.

A mássalhangzók időtartama sem abszolút érték - befolyásolja a szó hosszúsága. A zöngés mássalhangzók rövidebb időtartamúak, mint a zöngétlenek. A zöngétlen réshangok időtartama a legnagyobb, utánuk a zöngétlen zárhangok és a nazálisok következnek, majd a zöngés réshangok, a zöngés felpattanó zárhangok és a folyamatos képzésű zöngés zárhangok. A zárhangok közül a leghosszabbak a duplaajakkal képzett, majd a lágy szájpad területén képzett, végül a foghangok következnek.

A rövid és a hosszú zárhangok időtartamának különbsége nem a zár felpattanásából adódik. A zárhang képzése három fázisból áll: a zár alkotása, maga a zár tartama és a zár felpattanása. A hosszú zárhang képzésekor a középső szakasz - a záralkotás - a hosszú, emiatt érzékeljük hosszúnak.

Két magánhangzó között nincs rövid dz és dzs: a bodza, a hodzsa-féle szavakban mindig hosszan hangzanak (Edzed magad a helyesírásban? vagy Eddzed a tested!).

A fonéma olyan hangcsoport, amelyek lényegi tulajdonságaikban megegyeznek. Azok a hangok viszont, amelyek csak árnyalati tulajdonságokban térnek el, nem tekinthetők fonémáknak, hanem ejtésváltozatok.

A hangoknak a nyelvi funkció szempontjából lényeges és lényegtelen tulajdonságaik vannak. Az a kérdés, hogy a szavak alkotása szempontjából melyik különbség a lényeges, s melyik lényegtelen. A tény és a lény szavak különbségét nyilvánvalóan a -t- és az -l- különbsége adja.

Az egyes fonémát lényegi elemeire bontva ellentétpárokat állíthatunk fel, pl. a -k- fonéma szempontjából lényeges, hogy zöngétlen (kép -- gép), zárhang (kap -- lap), szájpadláshang (kép -- tép) és rövid (e kor -- ekkor). Az például, hogy a szájpadláson előrébb (kilincs) vagy hátrébb (kutat) képezzük, lényegtelen. Tehát a k a hangszalagok működése szempontjából szemben áll a g-vel, a képzés módja szempontjából akármelyik nem zárhanggal, a képzés helye szempontjából akármelyik nem lágy szájpad területen képzett hanggal, az időtartam szempontjából pedig a hosszú/dupla k-val. Ilyen szembenállásoktól függ a szavak jelentése.

A magyarban a következő szembeállások állíthatók fel:

Zöngés-zöngétlen (bor-por, gép-kép, tér-dér, vér-fér, zab-szab, zseb-seb, faggyú-fattyú.

Időtartambeli szembenállások a mássalhangzók körében (szál-száll, megy-meggy, ad-add), a magánhangzók körében (kor-kór, irat-írat, füzet-fűzet, elöl-elől, török-törők)                        Az -a- és az -á-, valamint az -e- és az -é- fonetikai szempontból nem párjai egymásnak - az időtartamon kívül egyéb lényeges jegyekben is különböznek

A magas és mély magánhangzók (kor-kör, ló-lő, szúr-szűr, túr-tűr).

Hasonlóképpen szembeállíthatók az egy fokkal zártabb, illetőleg nyíltabb magánhangzók (kor-kar, űr-őr, szúr-szór).

A terpesztéses és kerekítéses magánhangzók (tíz-tűz, tér-tőr).                          

A mássalhangzók képzési helyében is lehetnek egyfokú eltérések (part-tart, bal-dal, ma-na; csak úgy, mint a képzés módját illetően (tél-szél, dörög-zörög, pék-fék, bér-vér).

KIEJTÉS HIBÁK ÉS AZOK JAVÍTÁSA

A beszédfolyamatban nincs két egyformán ejtett hang. Különbségek vannak az egyes beszélők kiejtése között, sőt ugyanaz a beszélő sem ejti ki ugyanazt a hangot kétszer egyformán. Például egy [e] hang képzésekor hol feszesebbek az izmok, hol lazábbak, egyszer kissé nyíltabban ejtjük, másszor kissé zártabban; számtalan egyéni megoldás lehetséges. Ezen kívül minden hang képzését befolyásolják a környező hangok, hiszen be sem fejeztük az egyiknek a képzését, beszélőszerveink már a másiknak az artikulációját készítik elő. A milliónyi különbség ellenére mégis az egyes hangokat azonosaknak kell éreznünk, nem léphetünk túl egy bizonyos ejtéshatáron. Az eredményes oktató munka szempontjából alapvető a helyes légzésre és laza beszédre való szoktatás. 

A kiejtés hibái kisebb fokú eltérések a közösség ejtési normájától. Idetartoznak a beszédhangok hibái, az időtartam hibái.

Külső jelek alapján is felismerhetjük az ún. zártszájas beszédet: az ilyen beszélő ajkai alig nyílnak szét, az állkapocs összeharapott, mereven vagy alig mozog.

Hibának számít az -a- hang terpesztéses képzése, az -á- hangnak -é- hangba hajló - előre ugró állkapoccsal történő ejtése; a feszes, zártszájas magánhangzó ejtés, amikor -é- helyett, -í; ő- helyett -ű; ó- helyett -ú- hallható (szíp, nű, adú).

A renyhe artikuláció következménye a nyíltabb ejtés, például o helyett a, u helyett o hallható  (mast, kotya); az -r- ejtésének a hibája, mikor a renyhe artikuláció következtében alig pördül a nyelv (különösen magánhangzók között gyenge a pergés - írás, arany -.

A zöngés mássalhangzók zöngétlen képzése (különösen szóvégeken gyakori).

A zöngétlen zárhangok - p, t, k - dugóhúzás szerű, erős zárfelpattintása, (különösen a szavak végén); idegenszerű, hehezetes ejtése (khérem, thél).

A sziszegő és susogó hangok elörébb képzett, élesebb - füttyszerű képzése (ez a szűk nyelv réssel, a szűk közép vályulattal magyarázható).

Ellenkezik nyelvünk jellegével az orrhangzós beszéd.

A hosszú magánhangzók rövid ejtése (a legsérülékenyebb az -í, ú, ű- hangjaink, hiszen a hosszú magánhangzóink közül az abszolút időtartamot tekintve a felső nyelvállásúak a legrövidebbek. Egyre sűrűbben észlelhető az -ó, ő, á, é- hangok rövid ejtése is).

A hosszú mássalhangzók rövidítése is gyakori hiba (álomás, melet), de helytelen a fölösleges nyújtás is (ellemi, jappán). Hosszú mássalhangzó a kiejtésben nem állhat mássalhangzó mellett - ilyen esetben röviden ejtjük a hosszan írt mássalhangzókat (jobbra, arccal).

A sebes beszédtempó zavaró, többnyire kiesnek a hangsúlytalan magánhangzók, vagy túlságosan röviddé válnak. Tulajdonképpen együttesen jelentkezik a gyors beszédiram, a hangok erős rövidítése, a hangsúlytalan - monoton vagy idegenszerű hanglejtésű beszéddel.

ARTIKULÁCIÓS - MOZGÁSÜGYESÍTŐ - GYAKORLATOK

Célja a megfelelő izomérzet kialakítása. A gyakorlatokat tükör előtt kell végezni. A mozgáselemeket a tanár előmutatja, a növendékek pedig utánozzák a látottakat. A tanulók a tükörben ellenőrzik, hogy helyesen utánoztak-e. Ha az utánzás sikertelen, a gyakorlatokat részleteiben kell végrehajtani. Vannak esetek, amikor a pontos ejtés érdekében, mind az öt beszélőszerv mozgását ügyesítenünk kell. Más esetben elégséges lehet egyikét - másikát munka alá venni. A vizuálisan könnyen követhető, nagyobb mozgásokkal kezdjünk!

A beszélés folyamatának alapja a beszédmozgások automatizálódott sora.

A beszédszerveknek automatikusan és koordináltan kell végezniük munkájukat.

A beszéd - átmenő mozgások következtében - artikulációs egészet kell hogy alkosson.

Az egyes beszédszervek mozgásait egymással és a külső környezettel - térbelileg, időbelileg, dinamikailag - össze kell hangolni.

A beszélés során - az artikulációs folyamatosságban
- ügyelni kell, arra hogy 

• az artikulációs részműveletek a legcélszerűbben kapcsolódjanak egymáshoz,
• a szükséges artikulációs mozgás a legrövidebb úton történjen,
• már az előző hang képzése közben készítsük elő a következő hang artikulációját.

Egy-egy beszédhang fonetikai meghatározásának szempontjai:

• az ajkak formája,
• a nyelv munkája,
• a lágy szájpad mozdulata,
• a hangszalagok állása,
• az állejtés mértéke (magánhangzók esetében).

Ajakgyakorlatokat elsősorban hibás magánhangzóejtés, rendellenes - m, p-b, f-v, s-zs-cs - mássalhangzó képzés esetén végeztetünk. Ilyen gyakorlatok: ajakkerekítés - terpesztés zárt fogsorral, nyitott fogréssel; kerekajak tágítása - szűkítése; az ajak elemelése a fogsorról - felsőfogsorról, alsófogsorról, mindkettőről; szájzugi mozgások.

Ajánlatos a gyakorlatokat ajaklazítással kezdeni!

A hangképzésben résztvevő nyelvmozgások sokaságát két egymástól eléggé elhatárolható képzési mód köré csoportosíthatjuk: nyelvháti mozdulatok - nyelvhegyi mozdulatok.

Nyelvháti mozgásokkal képezzük a magánhangzókat, továbbá a - k-g j, ny, ty-gy, c-dz, sz-z - hangokat. A hangok előkészítéséhez nyelvháti gyakorlatokat kell végeztetni, mint például nyelvhinta, hosszanti középvályulat képzés.

Nyelvhegyi gyakorlatokat igényelnek a - t-d, l, n, r, s-zs-cs - hangok. A nyelvhegyi gyakorlatok fontos követelménye, hogy az emelés lapos nyelvtesttel is, hengeres nyelvtesttel is sikerüljön anélkül, hogy a műveletet állmozgás kísérné. Ilyen gyakorlatok, pl. nyelvlaposítás, a nyelvhegy emelése, célzómozgás, kanál formázása

Ajánlatos a gyakorlatokat nyelvlazító, ill. nyelvlaposító gyakorlatokkal kezdeni! 

A gyakorlatokat az -á- vagy az -e- hang fogrés távolságában végeztessük!

Lágyszájpad gyakorlatokat főként hanghibás tanítványokkal végeztetünk.

Normális magyar orrhangok -  m-n-ny - képzésekor a lágy szájpad nyitja a levegő útját az orrüreg felé - leereszkedik -, a többi mássalhangzónál, ill. a magánhangzók képzésénél zárja  - felemelkedik. Akiknél ez rendellenesen történik, azok szorulnak lágyszájpad gyakorlatokra. A gyakorlatok célja a tudatos levegőirányítás. Kezdetben olyan szavakat kell mondatnunk - nagy szájnyitás mellett - amelyekben -nk- kapcsolat van, majd arra kell törekednünk, hogy a lágyszájpadnak az emelkedő - süllyedő mozgását - nyugalmi helyzetből kiindulva - akaratlagos mozdítással is sikerüljön létrehozni anélkül, hogy a nyelv gyöki részét mozdítanánk. Ásításnál természet mozgás közben figyelhetjük meg a lágyszájpad és a nyelvcsap megemelkedését.

A gyakorlatokat az -á- hang fogrés távolságában - nagy állejtéssel - végeztessük!

Hangszalag gyakorlatokat igényel a zöngés hangok kialakításának előkészítése.

A zönge a hangszalagok rezgése folytán jön létre. A zöngét úgy tekinthetjük, mint beszédünk nyersanyagát. Hangszalaggyakorlatokat - légzőgyakorlat formájában, az -á- hang felhasználásával - végezhetünk olymódon, hogy váltakozva előbb suttogjuk, majd erőteljes levegő kifújással hangoztatjuk az -á- hangot.

A zöngés hangok ejtésekor a gégefőre helyezett ujjainkkal érezni lehet a gége rezgéseit! A gyakorlatot ismételtessük meg a többi magánhangzóval -a, e, o- is!

Állgyakorlatok, melyeket főleg zártszájas beszéd esetén végeztetünk.

Merev és szűk állejtés esetén, a magánhangzók ejtésének előkészítésére (pl. az--oz; és--is), nyelvhegyi mássalhangzók képzésének előkészítésére. Ilyen gyakorlatok, az áll előre - hátra - oldalra irányuló mozdításai. A gyakorlatok célja az oldott szájnyitás begyakoroltatása.

A ritmusgyakorlatok a hangok ejtésidejének érzékelését, a szövegben rejlő lüktetés felismertetését szolgálják.

A magyar nyelv fokozottan ritmus gazdag nyelv. Nyelvünk ritmusát a rövid-hosszú szótagok váltakozása adja. A szótag a beszédhangoknak hagyományos kombinációja; a szónál kisebb, a hangnál nagyobb ritmikai egység. Léte összefügg a lélegzés ritmusával, a lélegzést irányító izmok ritmikus működésével. A szótag beszédészlelési egység. A magyar nyelv ritmusára a tiszta szótagejtés a jellemző.

Rövid egy szótag, ha a benne lévő magánhangzó rövid és azt nem, vagy csak egy mássalhangzó követi (pl. a, agy).

Hosszú a szótag, ha a benne lévő magánhangzó hosszú, vagy a rövid magánhangzót kettő, vagy annál több mássalhangzó kíséri (pl. ágy, ággyá, adj).  A szövegben rejlő ritmus: rövid ("ti", jelölése:  ) illetve hosszú ("tá", jelölése: -) ritmusértékekkel meghatározható, kottázható. A kottázáshoz zenei jelölést is használhatunk: nyolcadokat a rövid, negyedeket a hosszú szótagok jelölésére, ezáltal a szöveg csak ritmus közvetítés - kopogás, tapsolás - útján is felismerhető. (Pl. Itt vannak Anna és Éva levelei Ádámtól.)

AZ EGYES ARTIKULÁCIÓS GYAKORLATOK BEMUTATÁSA - LEÍRÁSA

Állgyakorlatok

Lefelé irányú állejtés.  Az áll előre tolása. Oldalirányú kimozdítása - jobbra, majd ballra.

Körzés
Az eddig végzett elemeket összekötjük - nyugalmi (középre zárt) pozícióból indulva: előre toljuk az állat, majd ki visszük jobbra, leengedjük, átvisszük ballra, és visszazárunk középre (nyugalmi pozícióba).

Ajakgyakorlatok

Ajaklazítás - levegő irányítással: a puhán összeérő ajkak belső élére fujt levegő enyhén eltávolítja, majd ismételten összeérinti az ajkakat. Az íly módon létrejött mozgás - vibráció - gyors és szapora. Fontos a laza izomtónus, a középre irányított hosszú - folyamatos levegő.

Ajaklazítás - oldalirányú levegőirányítással: a puhán összeérő ajkak bal szájzugi részét leszorítjuk (összehúzzuk az izmot, ügyelve, hogy a jobb oldali ajak rész izomtónusa puha, laza maradjon), majd a lazán érintkező ajkak belső élére (jobbra) folyamatos, hosszú levegőt fújunk, ami enyhén eltávolítja, majd ismételten összeérinti a jobb oldali ajak szakaszt. Az íly módon létrejött mozgás - vibráció - gyors és szapora. Fontos a feszes - laza izomtónus különválasztása, a hosszú - folyamatos levegő (jobbra) irányítása. Ismételjük meg a gyakorlatot az ellentétes oldalra (ballra) is!

Ajaklazítás a levegőirányítás folyamatos változtatásával (középre, jobbra, ballra)

Kerekítés  -  terpesztés. Kerekítés szűkítése - szűk pozíció tágítása.

Fölső ajak elemelése a fogsorról - alsó ajak elemelése a fogsorról.

Nyelvgyakorlatok

A gyakorlatokat az -á- magánhangzó fogrés távolságában végezzük!

Nyelvlaposítás - a fölső ajakhoz illesztve  (a zár alkotás, rés képzés előkészítéséhez)

Nyelvlaposítás - szájtéren belül (a kemény szájpad elülső-középső részénél, nyelvhegyi pozícióból kiindulva)

Nyelvlazítás - az -r- hang képzésének előkészítése- nyelvhegyi pozícióból kiindulva, levegő irányítással: A nyelv hegyi része puhán érintkezik a kemény szájpad elülső részével, miközben levegőt fújunk az érintkezési területre, minek következtében a nyelv eltávolodik, majd ismételten összeér a szájpad résszel. Az ily módon létrejött mozgás - zöngétlenpergés - gyors és szapora. Fontos a széles, lapos nyelvtartás, a laza izomtónus, a középre (rézsut felfelé) irányított hosszú - folyamatos levegő.

Nyelvtámasz (a nyelvháti mozgások kiinduló -alap- helyzete).

Nyelvemelés (a nyelvhegyi mozgások kiinduló -alap- helyzete).

Nyelvhinta: az alsó fogmederhez támasztott lapos nyelv első harmadának előre - hátra hintáztatása anélkül, hogy a nyelv hegye támasztott helyzetéből kimozdulna. Az előre irányuló mozgásnál a nyelv hegyi része egyre nagyobb felületen érintkezik az alsó fogsor belső oldalával.

Középvályulat képzése a sziszegő hangok előkészítéséhez. Az alsó fogmederhez támasztott lapos nyelv hosszanti közép vályulatának képzése.

Kanál megformázása a susogó hangok előkészítéséhez: A nyelv hegyi-peremi részének felkunkorítása.

Lágyszájpad gyakorlat

A lágyszájpad és a nyelvcsap megemelése - nyugalmi helyzetbe való visszaengedése.

 

---

IRODALOM

BÁRCZI GÉZA, Fonetika. Bp. 1961.

FISCHER SÁNDOR, A beszéd művészete. Bp. 1966.

KOVÁCS EMŐKE szerk., Logopédia jegyzet I. Bp.1980.

LAZICZIUS GYULA, Fonetika. Bp. 1944/1979.

MOLNÁR JÓZSEF, A magyar beszédhangok atlasza. Bp. 1970.

SUBOSITS ISTVÁN, A beszédpedagógia alapjai. Bp. 1982.

VÉRTES O. ANDRÁS, Bevezetés a fonetikába. Bp. 1950.